Támogasd függőségekkel kapcsolatos rendezvénysorozatunkat, hogy segíthessünk az érintett családokon, a szenvedélybeteg közegben felnövő gyermekeken!

Támogasd függőségekkel kapcsolatos rendezvénysorozatunkat, hogy segíthessünk az érintett családokon, a szenvedélybeteg közegben felnövő gyermekeken!

 

A Bázis Addiktológiai Szolgálat 2020 – ban indított kulturális programja a művészet, a kultúra nézőpontjaival szeretne több oldalról is rátekinteni a felépülés jelenségére. 

 

Célunk, hogy közelebb hozzuk a józan kultúrát az azt körülvevő helyi közösséghez, a művészet, az alkotás eszközeinek segítségével érzékenyítve a függők, a függőség irányába.

 
Adományokból finanszírozott, önkéntes munkával támogatott eseményeinek között koncertek, színházi előadások, fotókiállítás, szakmai és irodalmi beszélgetések stb. egyaránt előfordulnak.
A rendezvények mellett tartalomgyártással is foglalkozunk, a projekt keretein belül alakult már zenekar, youtube, TikTok csatornát is üzemeltetünk, és bemutatásra került a Bázisról, és a Kultúr Faktorról szóló filmünk is.
 
Eseményeinkkel egy hagyományt is szeretnénk teremteni: ilyenkor gondolunk azokra az embertársainkra, akiknek kezeletlen függőségük miatt nem teljesedhetett ki életük,
tehetségük. 

Aktuális

Kugler Tamás lemezbemutató koncertje

2024/04/26

Pécs, Trafik Bár

Hárítók

Dráma

2024/04/29

PTE BTK 

B épület 

407 – es terem

Korábbi események

Kontraszt
Turbuk István "Steve" önálló estje
2023/10/27
Művészetek és Irodalom Háza, Pécs

Turbuk Steve a pécsi Slam közösség oszlopos tagja, a Slam Poetry Pécs havonta jelentkező klubestjének állandó fellépője.

Önálló estje a pécsi Bázis Addiktológiai Szolgálat Kultúr Faktor projektjének keretei között kerül bemutatásra.
A cím az élet sötét, illetve napos oldalának kontrasztjára utal: felépülő függőként, Steve ezen az estén olyan dolgokról fog beszélni, amik kimaradtak a Slam Poetry-ből, soha nem hallott versek, szövegek hangzanak el különleges formában.

Van ilyen -
Beszélgetés
Szendi Nóra íróval
2023/09/29
Pécs, Trafik Bár

Szendi Nóra (1988) író, szerkesztő, három regény szerzője. Írók Boltja könyvösztöndíjas és Junior Szépíró-díjas...

Volt már biciklis futár, személyi edző és kutyaoktató-tanonc. Jelenleg vidéken újrakezdőként kísérletezik a veteményeskertjében.
Legújabb munkája, a „Van ilyen.” című regény, a függőségek leírásán túl tényleges látlelet, amely karikírozott szereplőkön át mutatja be a magyar társadalom gyenge pontjait. Szereplői valamennyien a perifériára szorulva próbálják összeilleszteni széteső világuk darabkáit – tudatmódosítással, kényszercselekvésekkel, szerelmi drámázással, élősködéssel, hatalmi játszmákkal. Életük fájdalmas, röhejes és banális abszurditására talán egyetlen igazán adekvát, egyszerre rezignált és reményteli válasz létezik: van ilyen.
Nóra beszélgetőpartnere Bognár Csaba, a Pécsi Playback Színház színésze, játékmestere, vezetője.
A @Kultúr Faktor Projekt a @Bázis Addiktológiai Szolgálat 2020 – ban indított kulturális programja, mely a művészet, a kultúra
nézőpontjaival szeretne több oldalról is rátekinteni a felépülés jelenségére.
Az eseményre a belépés ingyenes, de arra kérünk, a kihelyezett adománygyűjtő doboz segítségével lehetőségeidhez mérten támogasd céljainkat tetszőleges összegű adományoddal!




Beszélgetés
Dudits Dénessel
2023/09/15
PTE BTK Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék

"VAN EGY ÁLMOM: Szeretném, ha a józanság divat lenne Magyarországon! Gyere, szokj rá Te is!"...



Dudits Dénes húsz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel. Nem csupán könyvekből tanulta a segítő szakmát: először saját súlyos drog- és alkoholfüggőségétől szabadult meg, majd 7 éves szakmai gyakorlattal a háta mögött 2005-ben létrehozta Magyarország első magán addiktológiai egészségközpontját. Csak az elmúlt három évben több mint százötven embernek segített abban, hogy megszabaduljon függőségétől.
Életmentő Könyv című kötetében azt állítja: nem igaz, hogy csak azon a szerfüggőn lehet segíteni, aki magától felismeri, hogy mekkora bajban van, és önszántából szakemberhez fordul: valójában már akkor közbe lehet lépni, amikor az illetőnek még nincs betegségtudata, tapasztalata szerint vissza lehet hozni akár a gödör fenekéről is. Ezen az estén Fülöp Zoltán, a bama .hu főszerkesztője beszélgetett vele.
 
 
 
 




388 -as zárka -Baráth Gyula költő, és Fülöp Zoltán beszélgetése
2023/07/21
Pécs, Trafik Bár

"Én írtam, míg az őreim azzal voltak elfoglalva, hogy biztos be legyek zárva."...






Baráth Gyula neve ismerősen cseng azoknak, akik az éjszakai életben mozogtak, vagy csak hallottak róla, kivételes figurája ő a magyar alvilágnak, éjszakának. 388 – as zárka című kötetében azonban költőként áll az olvasó elé, „ízekkel, képekkel, amelyek megragadnak bennünk, nyersességükön átsüt a való, az élet, az életünk”.
A Kultúr Faktor júliusi rendezvényén Fülöp Zoltán, a bama.hu főszerkesztője beszélgetett vele életéről, felépüléséről, költészetéről, Bognár Csaba, a pécsi Playback Színház művésze pedig felolvasott a versekből, melyek közül néhányat maga az író osztott meg.

Tibes
2023/06/23
Pécs, Nappali

"Szókimondó, de nem trágár, keresztény, de nem vallásos"








Tibes Magyarországon szinte egyedülálló módon keresztény rapper, azaz hitét nem csak a hétköznapi életben igyekszik megélni, hanem a dalain keresztül is közvetíti a hallgatók felé. Mindezt zenei stílusát és szövegeit tekintve is igyekszik modern, vallásos frázisoktól mentesen megtenni, hogy ezáltal mindenki számára érthetővé tegye Jézus Krisztus közel 2000 éves, de napjainkig aktuális üzenetét.
Az elmúlt időszakban több dala rotációba került a Petőfi Rádióban, és a fiatalok körében egyre népszerűbb TikTok-on immáron több, mint 24.000 követőre tett szert szókimondó keresztény üzenetével.
Pécsre zenekarával együtt érkezett egy ütős 1 órás szettel.




Újraépített életek/Békési Tímea és Hetényi Tamás beszélgetése 2023/06/04
PTE BTK Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék

Hogyan lehet túlélni a gyerekkort függő szülők mellett?




Milyen nehézségeket okoz ez a súlyos családi örökség? Miként lehet feldolgozni ezt a traumát? Békési Tímea addiktológiai konzultáns, etnográfus, képzésben lévő családi tanácsadó, gyászkísérő és meseterapeuta. Két évtizede dolgozik a szenvedélybeteg-ellátásban, függőkkel és hozzátartozóikkal, egyéni, csoportos és családi konzultációs kereteken belül. Számos írása jelent meg a feldolgozatlan veszteségek és a függőségek kapcsolatáról, a szenvedélybeteg családban való nevelkedésről, valamint gyermekek gyászáról. A segítő munka mellett addiktológiai és a gyászfeldolgozást érintő témákban oktat és tart előadásokat. Elhivatottan küzd a szenvedélybetegség destigmatizációjáért.
Kassai Szilviával közösen jegyzett hiánypótló kötete az érintettek, szakemberek és érdeklődők számára is hasznos információkkal, fogódzókkal szolgál. Rámutat arra, hogy bár bizonyos mértékig meghatároz minket, honnan jövünk, végső soron többek vagyunk, mint a traumáink összessége – és újraépíthetjük az életünket.
A Kultúr Faktor követői először Dr. Zacher Gábor beszélgetőpartnereként találkozhattak Hetényi Tamás pszichológussal, aki korábban az egészségügy különböző színterein dolgozott. Jelenleg tapasztalati szakemberként, szenvedélybetegek bentlakásos rehabilitációjával, magánpraxisán belül pedig pszichológiai tanácsadással is foglalkozik.

Utak és Átjárók -Jegenyés Jusztina
2023/05/04 -2023/06/06
Bázis fotósközösség - közös kiállítás



Tizenegy alkotó közreműködésével, idén harmadik alkalommal rendezzük meg a Kultúr Faktor Projekt fotókiállítását, felépülő függők alkotásaiból...

Címét, tematikáját ezúttal Jegenyés Jusztina iparművész azonos néven futó üvegplasztika sorozata ihlette, melyekből néhány darab szintén bemutatásra kerül a közös tárlaton.
Gondolatébresztőnek álljon itt egy idézet Jusztina bemutatkozásából:
„Utak és átjárók” című sorozatom megalkotása mögött a létezésre, az elmúlásra vonatkozó kérdésfeltevéseim és válaszkereséseim állnak.
Mindannyian úton haladunk,egyéni útjaink vannak – a maguk zsákutcáival, átjáróival, lépcsőivel. A lépcső számomra fontos jelkép – jelképe a fejlődésnek, az akadályok leküzdésének és a továbblépésnek.”
A tárlat 2023. 05.11. és 06.06. között tekinthető meg a Művészetek és Irodalom Házában.

Kis Évi Zene
2023/04/27/
Pécs, Művészetek és Irodalom Háza





A Kultúr Faktor Projekt keretében alakult zenei formáció tagságának egy része...




…részt vett a rendezvényeket szervező Bázis Addiktológiai Szolgálat munkájában, különböző érintettségek révén, a legkülönfélébb támogató/anonim csoportokban….. A kifejezetten erre a fellépésre alakult csapat tagjai a legkülönbözőbb helyeken muzsikálnak.
Az új felkérések és az, hogy együtt maradnak-e, a jövő zenéje.
Az ismeretségi fájuk nagyon színes:
– Ketten évekkel ezelőtt nagyon jó szomszédok voltak, álmukban sem hitték, hogy valaha is együtt lépnek fel.
– Másik kötődés egy énekiskola: végre sikerül közösen megmutatni a tanultakat.
– Az egyik legrégebbi szál egy duó, amely a Kossuth téren köttetett, egy azóta már nem működő kávéház teraszán.
– Ketten most is egy bandában játszanak (ezmég nemaz a neve..)
Elhangzanak majd jazz örökzöldek és régi magyar slágerek, valamint még sokminden más, amit a zenekar tagjai szeretnek és amit reményeik szerint a hallgatóság is örömmel hallgat majd.
Tagjai:
Magyari Éva – trombita
Budai Bernadett – ének
Horváth Genovéva – ének
Boris Yakshov – zongora
Brautigam Gábor – dob
 
 
 

Mindennapi Függőségeink - Beszélgetés Dr Zacher Gáborral 2023/03/31
PTE/Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék/Vargha Damján Konferenciaterem

"Az ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán...

Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek.
Saját bevallása szerint munkaalkoholista. (…) Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk – mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat.”
A Kultúr Faktor Projekt, és a PTE Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszékének közös szervezésében megvalósuló rendezvényen Hetényi Tamás, pszichológus, tapasztalati szakember, a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány munkatársa
beszélget Dr. Zacher Gáborral, az „ország kedvenc toxikológusával”. A beszélgetés apropóját Dr. Zacher „Mindennapi Mérgeink/Mindennapi Függőségeink” című kötetei adják, de várhatóan sok minden más is szóba kerül.
 
 
 

A Kis Gömböc
2023/02/27
Pécs/Reggeli Kávézó






Bohus, a böllér amolyan huszonegyedik századi mindentudó – és ahogyan az a huszonegyedik századi mindentudóknál lenni szokott: folyton siet.

De sohasem annyira, hogy ne volna ideje egy-két (három-négy) jó szót szólni azokhoz, akikkel ebben a folytonos sietségben összefut. És ha már ott van, miért ne mondana el egy izgalmas történetet? Ami vele, magával esett meg persze, de megeshetett volna (és még meg is eshet!) akármelyikünkkel. Egyik legismertebb népmesénk alapján.
 
Író: Markó Róbert
Látványtervező: Boráros Szilárd
Zeneszerző: Takács Dániel
Rendező: Schneider Jankó
Játssza: Czéh Dániel
 
 
 

Ötven Éve Királylány - Hajnal Mária Iró, és Fülöp Zoltán (bama.hu) beszélgetése 2023/01/26
Reggeli Kávézó/Pécs

"Hajnal Mária nagyon jó ritmusérzékkel adagolja a tragédiát és a komédiát, a bánatot és a humort, a sötétséget és a fényt.

Ha az egyik túl sok lenne már, jön a másik, így nem fogunk megcsömörleni tőle – a sors (és az írónő) mindig az egyensúlyra törekszik.
A Kultúr Faktor Projekt 2023 – ban egy felolvasással egybekötött irodalmi beszélgetéssel indítja az évadot. Hajnal Mária írónővel Fülöp Zoltán beszélget „Ötven Éve Királylány” című novelláskötete kapcsán, közreműködik Tóth Olivér színművész.

(Száraz) Novemberi Slam Poetry
2022/11/16
Művészetek és Irodalom Háza Pécs

A száraz november jegyében mi is egy különleges slam poetry esttel készülünk nektek, amely a Kultúr Faktor Projekt, és a Slam Poetry Pécs együttműködésével valósul meg!

Fókuszban a felépülés, de függőség, és kreativitás témája köré szerveződő kerekasztal beszélgetés is lesz, a témában érintett alkotók közreműködésével.

Drognapló - Kubiszyn Viktor iró, és Fülöp Zoltán beszélgetése 2022/10/28 Pécs/
Reggeli Kávézó

"Nem sokkal rehab után terápiás lendülettel készült a könyv. A függőségről való nyílt kommunikáció mindennapos tapasztalat volt a rehabon.

Őszintén, nyitottan kellett beszélnünk magunkról és szembenézni önmagunkkal, mert enélkül esélyünk sem volt a változásra. A képmutatás, önáltatás, önigazolás, a saját tükörképünk
elhazudása mindennapos élmény mindannyiunknak, legyünk akár függők, akár nem.
Függőként viszont élet-halál kérdés, hogy kibújjunk ebből a hazugság-hálóból. Részben erre volt kísérlet a Drognapló is. A könyv őszintesége nem saját találmány és nem saját érdem: ez egy terápiás eszköz volt.”
Kubiszyn Viktor íróval Fülöp Zoltán (bama.hu) beszélget „Drognapló” című könyve kapcsán.

Kereső Üzemmód - A Leo Amici Alapitvány szinházterápiás előadása
2022/09/27 Művészetek és Irodalom Háza Pécs

A Leo Amici 2002 Alapítvány közösségének színházterápiás előadása...

… felépülő függők szubjektív érzéseinek, történeteinek gyűjteménye, egyéni sorsok és hangulatok kivetítése. Az előadások egy hosszabb terápiás folyamat eredményei kb. háromnegyed órás színpadi akcióba sűrítve. Főleg a testükkel, mozgással dolgoznak, ezt erősítik a rövid, javarészt saját szövegek és a zene, ami a jelenetekkel együtt születik. Szereplőik tehát nem színészek, akik képzelt karakterek bőrébe bújnak, hanem függőségi problémákkal küzdő, változási folyamatban lévő emberek, akik az életükről mesélnek és közben ők is újra átélik régi érzéseiket.

Adományozás

www.adjukössze.hu

Támogasd céljainkat az alábbi bankszámlaszámon!

 

K&H Bank Zrt: 10201006-50285824-00000000

Közlemény: Kultúr Faktor adomány

Támogass minket az alábbi termékek megvásárlásával!

 

Termékeinket meg tudod vásárolni a rendezvényeinken vagy a

 Bázis Addiktológiai Szolgálat székhelyén: 7621 Pécs, Király u. 21.

Közösségi média


Szeretnél értesülni aktuális programjainkról?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Kapcsolat

    (30) 610 4477

    kulturfaktorprojekt@gmail.com

    kulturfaktor.alkoholfuggoseg.hu

    Copyright 2023 © – Bázis Addiktológiai Szolgálat – Kultúr Faktor

    Weboldalt készítette: